Gaal Gergely


Gaal Gergely vagyok, 37 éves önkormányzati képviselő. Solymáron a Györgyligeten, a Pipacs utcábvan lakom. Eredeti végzettségem történelem szakos bölcsész és tanár, valamint felsőfokú külkereskedelmi üzletkötő, de emellett az élet számos területén kipróbáltam magam, a zeneszerzéstől a számítógépes tervezésen és lapkiadáson át a építőipari műszaki területig. Jelenleg egy kapuautomatikákkal foglalkozó cég tulajdonosa és vezetője vagyok.

Közéleti tevékenységet egyetemista korom óta folytatok. 2006-ban a Fidesz Solymári csoportja elnökké választott. 2008-ban megválasztottak az Ifjúsági kereszténydemokrata Szövetség alelnökévé.

A 2009-es EP választástól választókerületünk kampányfőnökének helyettese vagyok. Ebben a minőségemben elsősorban Solymár és a környező települések választási kampányát szerveztem, ami igen nagy sikerrel zárult. 2007-ben megindítottuk önálló soylmári havi magazin kiadványunkat a Fixpont című újságot, ami immáron 4. éve nagy sikerrel működik. Az újság kiadója az Összefogás a Magyar Családokért Egyesület, melynek Illésy Mátyás volt solymári plébános az elnöke. Jómagam alelnökként intézem az egyesület ügyeit.

2006-ban igen jelentős választói támogatás mellett a második heylen jutottam be a képviselő-testületbe. Az önkormánzat Oktatási Bizottságának lettem tagja, melynek neve javaslatomra lett Oktatási Közművelődési Ifjúsági és Sportbizottság. 2010-ben ismét jelentős fölénnyel nyertem mag a választást. A képvisleő-testület a polgármester javaslatára alpolgármesterré választott. 2012-2014-ig az a megtiszteltetés ért, hogy tagja lehettem a Magyar Országgyűlésnek. .

Elérhetőségek:
2083 Solymár Pipacs u. 21.
Tel: 30/9905739
Email: gergo@marantec.hu

Gaal Gergely